~Niki szemszöge, délután~
Nehéz volt ezt a dalt elénekelni... A Fight for You-t a gyerekeimnek írtam, és hosszú története van.
-Mi alapján írtad a Fight for You-t? - kérdezte késő délután Kati.
-Egyszer azt álmodtam, hogy A Beavatott (Divergent) című könyv a valóság és hogy gyerekeim vannak, akik Elfajzottak és a választási ceremónia napja van. Amikor felébredtem az egész jött magától. A rap részt meg apukám írta. Egyszer azt mondtam neki telefonon, hogy írjon nekem egy szerb verset. Postán elküldte, én meg megtaláltam a levelet. Lefordítottam angolra, és úgy éreztem, hogy kell ebbe a dalba. Nagyon sokat jelent nekem - meséltem el vonakodva.
-Gratulálok hozzá, jó lett - kacsintott Leeyum. - Nekünk mennünk kell, megbeszélésünk lesz - mondta, miközben hátulról átölelte Katit.
-Zayn hol van? Már vagy egy órája eltűnt - kezdtem nagyon aggódni. Szó nélkül elment és azóta nem láttam. Eddig még megvoltam, de mostmár azért hiányolom a tudatot, hogy hol kéne keresnem.
-Ő előbb elment - mondta Louis. Kicsit furcsa volt a hangja, de beletörődtem.
-Értem - sóhajtottam. - Akkor sok sikert a megbeszéléshez - mosolyodtam el miközben a combjaimra csaptam a tenyereimmel. Jó színész lennék, vagyis gondolom, mert senki nem szólt, hogy ne vicsorítsak ha nem igazi a mosolyom.
Felpattantam és bementem a szobámba. Még egy 'sziasztok' elhagyta a számat, de szinte rögtön be is csaptam magam mögött az ajtót. Leültem az ágyra és a kezeimbe temettem az arcom. Zayn miért ment el úgy, hogy nekem nem szólt? Idegesített, hogy általában nem pattogok az ilyeneken, de most azt éreztem, hogy nem előre ment, hanem valami más állt a háttérben.
-Kopp-kopp - nyitott be Ödön.
-Ödön! - ugrottam a nyakába. - Hiányoztál - duruzsoltam mély hangomon. A sírás közeli állapottól mélyebb és rekedt a hangom, de nem zavart.
-Két napja nem láttál és már hiányoltál? - nézett le rám meglepődött szemeket meresztve. - Viccelek! Te is hiányoztál - puszilt a hajamba. Ő került leginkább közel hozzám ez alatt az egy év alatt. - Jól látom hogy valami bántja az én Hercegnőmet? - nézett mélyen a szemeimbe kacsaszájat kreálva.
-Ühüm - hümmögtem egy könnycseppet kieresztve. Annyira kikívánkozott már...
-És mi, ha hajlandó vagy beavatni engem is? - ölelt magához szorosan.
-Félek. Zayn mostanában fél attól, hogy esetleg belenézek a telefonjába vagy laptopjába -nem mintha szándékomban állna- és folyton huzamosabb időre eltűnik anélkül, hogy annyit mondana ,,Lépek, csá!" és rohadtul parázok attól, hogy mi lehet a háttérben. És felcsesz a tudat, hogy az ilyeneken nem akadok fenn sosem, de most igen! - robbantam fel szinte és bár próbáltam nyugodt maradni, mégis idegesen pattogtam és szipogtam.
-És miért félsz ennyire ha nem szoktál? - nézett rám érdeklődően azokkal a nagy barna szemeivel. Csodás bociszemeket meresztett rám, amikben ott csillogott a támogatás. Mintha ő tudna valamiről...
-Nem tudom. De te tudsz valamit - ráztam fenyegetőleg az ujjam és megindultam az immár az ágyamon ücsörgő fiú felé, aki hirtelen megszeppent. Hátrált a felsőtestével, mintha tehetne ellenem valamit. Egyre jobban az arcába másztam és dühödt, illetve kétségbeesett szemeket meresztettem rá, amik szerintem vörösek is lehettek. - Ödön! - ripakodtam rá mikor próbált hátrébb tolni. - Kérlek! - rimánkodtam miközben már-már patakokban könnyeztem. De nem sírtam, az nem én lennék.
Ha tud valamit, de nem mondja el, akkor az jó már nem nagyon lehet...
-Nem! Titok! Nagyon nem mondhatom el! Nem akarom, hogy szenvedj, de ezt most nem rontom el! - fakadt ki mikor nem bírta már tovább a könyörgésem.
-Nem hiszem el - ráztam a fejem. - Van a házban valaki rajtunk kívül? - szaladt ki a számon.
-Nincs - nyögte Ödön idegesen.
Bólintottam, majd a fürdőmbe sétáltam. Bezártam az ajtót és magasról tettem rá, hogy Ödön azt püföli éppen. Elővettem egy borotvapengét. A hideg futkosott rajtam és zsibbadt az alkarom. Nem tudtam megtenni. Lerogytam és talpra húztam a lábaimat. A térdemen pihentettem a fejem és hagytam magam mellett lógni a kezeimet. Mint egy marionett-bábu. Erre a hasonlatra kínos kuncogást hallattam, majd azon kezdtem gondolkodni, hogy mégis mit csinálhat Zayn? Miért tűnik el minden előzmény nélkül? Miért esik mindig nekem, majd állítja le magát? Döntsön már! Mit tegyek? Miért érzem így magam? Egyszerűen több a kérdés, mint annak az esélye, hogy erre valaha is választ kapjak. Remegve hullajtottam még pár könnyet, majd kislattyogtam a fürdőből.
-Jesszusom! Ugye nem..? - ordított fel az ujjaim közt forgatott penge látványától Domonkos, aki Ödön mellett ücsörgött.
-Nem - vágtam rá válaszomat azonnal és határozottan. - Csak elméletben, de ott milliónyiszor - meredten pásztáztam a szobámat, mintha bármi különös lenne benne.
-Ne aggódj, minden a legnagyobb rendben - mosolygott rám Ödön. Bátorító mosoly, de értelmetlen, ha ő maga is fél.
-Inkább alszok - mondtam az órára nézve, ami vészesen sok idő elteltét mutatta mióta bementem, és már éjjel volt.
-Itt leszünk - bólintottak, majd lementek a nappaliba, gondolom én. Bedőltem az ágyba és minden gondolatot még tízezerszer átrágva teljesen érzelemmentesen aludtam el, persze nehézkesen.
***
-Nikol! - ért egy fülsiketítő kiáltás mindennél váratlanabbul, amire kipatanttak a szemeim.
-Mi az? - nyögtem a hirtelen fénytől szinte vakon.
-Boldog szülinapot, Kicsim! - ugrott rám Malik. Felnyögtem a hirtelen súlyra ami rám nehezedett.
-Köszi - mosolyodtam el miközben próbáltam kiverni a fejemből a tegnapit. Felé fordultam, mire lecsapott az ajkaimra. Úgy csókolt, ahogy eddig még sosem. Mintha bátorítani és elbizonytalanítani szeretne egyszerre.
-Öltözz fel és gyere le - kacsintott, majd lemászott rólam és minden további nélkül távozott.
-Hábédé saját magamnak! Boldog 18. szülinapot, Hisztérika kisasszony! - morogtam az orrom alatt, majd a szekrényemhez vonszoltam magam és magamra kaptam pár jó meleg ruhadarabot, hiszen mindjárt karácsony! Jól próbáltam érezni magam, hátha minden kételyem elszáll.
Lementem a lépcsőn majd egy darabig egyenesen mentem, aztán lefordultam jobbra, az ebédlőbe. Hirtelen lufik és kis édességek tárultak elém. Meglátva engem a többiek mind felugrottak és felordítottak:
-Boldog szülinapot, Nikol! - Majd mind megölelgettek. Anyu is hazaért Izától, ő szorított magához elsőnek. Piros vigyora elárulta, hogy újra nem erősíti a szinglik táborát, majd mikor megölelt a fülembe súgta, újra jár Harry-vel. Jól megszorongattam támogatást sugározva irányába, és őszintén...nagyon örültem annak, hogy újra együtt vannak. Tökéletesen kiegészítik egymást, mint régebben Zayn és én.
-Harmadszorra is boldog szülinapot - jött közel az arcomhoz Zayn. Lehengerelt, mint mindig. Gyorsan és türelmetlenül csókoltam meg, amit kuncogva viszonzott.
-És most megyünk vásárolni! - rángatott ki a kezei közül Dalma. Röhögni kezdtünk, aztán a kezembe dobta valaki a kabátomat, azt hiszem Niall célzott olyan ügyesen, aztán Harry szó szerint kitolt az ajtón. Még mindenki kiabálva elköszönt mindenkitől, aztán Kati az alkaromnál fogva húzott maga után. Még nevetni is elfelejtettem ebben a nagy sietségben. Végül kiderült, hogy előbb elvisznek nagyiékhoz, és aztán megyünk vásárolni.
A csípős hidegtől pírbe borult az arcom és mégis lesápadtam, ahogy a többiek is. Hatalmas hókupacok mellett sétáltunk el, aminek a vége az lett, hogy a nagyiék háza elé érve hógolyózni kezdtünk. Mikor már mind átfagytunk szinte még hagytunk ott egy-két hóangyalt mindannyian, és becaplattunk a házba. Sáros lábnyomokat hagyott maga után a hóban a nagyimék kutyája, aki abban az évben lett ide hozva, amikor én születtem. Soha nem tágított mellőlem, de mostmár beteges és nagyon idős, bárhogy is számolom már 100felett van és neki van rám szüksége, nem fordítva. A meleget kiélvezve ültünk az ebédlőben miközben a nagyszüleim boldogan meséltek nekünk a kiskoromról, és hogy milyen gyorsan felnőtt nő lett belőlem. Azt mondták az ajándékomat már anyuval elküldték hozzánk, és remélik tetszeni fog. Nevetgélve nyugtattam meg őket, hogy még sosem csalódtam sem bennünk, sem az ajándékokban, amiket tőlük kaptam, kivéve persze hogy mindig túlzásokba esnek. Erre rácáfoltak, aztán kipateroltak minket, mondván nyomás szórni a pénzt.
Nevetgélve és beszélgetve próbáltuk sorra a ruhákat, és a lányok ellentmondást nem tűrően vettek meg nekem mindent, aminél csak egy picit is látszott rajtam, hogy tetszik. Jól éreztem velük magam, és sikerült kivernem a fejemből a tegnapi hisztimet.
Végül nagyjából öt óra vásárlással megelégedtek és elindultunk haza. Szinte repdestem a boldogságtól. Nevetgélve vettem észre, hogy nem haza megyünk.
-Most hová indultatok? - kérdeztem.
-Meglátod - kacsintott Piros.
-Jaj már... - sóhajtottam beleegyezőleg. - Már délután van és én reggel óta csak kapom a meglepetéseket - röhögtem hitetlenül, a többiek pedig bólogatva nevettek velem. Végül egy étteremnél mondhatni "befékeztek" (gyalog voltunk, de ezt muszáj így mondani, olyan nagy lendülettel álltak meg) és betoltak az ajtón.
-Kicsim - villantott Zayn egy féloldalas vigyort mikor szó szerint belé sikerült botlanom. Karácsonyi mintás pulcsiban volt és a haja oldalra volt fésülve. Egyszerűen behaltam a látványától.
Nehéz volt ezt a dalt elénekelni... A Fight for You-t a gyerekeimnek írtam, és hosszú története van.
-Mi alapján írtad a Fight for You-t? - kérdezte késő délután Kati.
-Egyszer azt álmodtam, hogy A Beavatott (Divergent) című könyv a valóság és hogy gyerekeim vannak, akik Elfajzottak és a választási ceremónia napja van. Amikor felébredtem az egész jött magától. A rap részt meg apukám írta. Egyszer azt mondtam neki telefonon, hogy írjon nekem egy szerb verset. Postán elküldte, én meg megtaláltam a levelet. Lefordítottam angolra, és úgy éreztem, hogy kell ebbe a dalba. Nagyon sokat jelent nekem - meséltem el vonakodva.
-Gratulálok hozzá, jó lett - kacsintott Leeyum. - Nekünk mennünk kell, megbeszélésünk lesz - mondta, miközben hátulról átölelte Katit.
-Zayn hol van? Már vagy egy órája eltűnt - kezdtem nagyon aggódni. Szó nélkül elment és azóta nem láttam. Eddig még megvoltam, de mostmár azért hiányolom a tudatot, hogy hol kéne keresnem.
-Ő előbb elment - mondta Louis. Kicsit furcsa volt a hangja, de beletörődtem.
-Értem - sóhajtottam. - Akkor sok sikert a megbeszéléshez - mosolyodtam el miközben a combjaimra csaptam a tenyereimmel. Jó színész lennék, vagyis gondolom, mert senki nem szólt, hogy ne vicsorítsak ha nem igazi a mosolyom.
Felpattantam és bementem a szobámba. Még egy 'sziasztok' elhagyta a számat, de szinte rögtön be is csaptam magam mögött az ajtót. Leültem az ágyra és a kezeimbe temettem az arcom. Zayn miért ment el úgy, hogy nekem nem szólt? Idegesített, hogy általában nem pattogok az ilyeneken, de most azt éreztem, hogy nem előre ment, hanem valami más állt a háttérben.
-Kopp-kopp - nyitott be Ödön.
-Ödön! - ugrottam a nyakába. - Hiányoztál - duruzsoltam mély hangomon. A sírás közeli állapottól mélyebb és rekedt a hangom, de nem zavart.
-Két napja nem láttál és már hiányoltál? - nézett le rám meglepődött szemeket meresztve. - Viccelek! Te is hiányoztál - puszilt a hajamba. Ő került leginkább közel hozzám ez alatt az egy év alatt. - Jól látom hogy valami bántja az én Hercegnőmet? - nézett mélyen a szemeimbe kacsaszájat kreálva.
-Ühüm - hümmögtem egy könnycseppet kieresztve. Annyira kikívánkozott már...
-És mi, ha hajlandó vagy beavatni engem is? - ölelt magához szorosan.
-Félek. Zayn mostanában fél attól, hogy esetleg belenézek a telefonjába vagy laptopjába -nem mintha szándékomban állna- és folyton huzamosabb időre eltűnik anélkül, hogy annyit mondana ,,Lépek, csá!" és rohadtul parázok attól, hogy mi lehet a háttérben. És felcsesz a tudat, hogy az ilyeneken nem akadok fenn sosem, de most igen! - robbantam fel szinte és bár próbáltam nyugodt maradni, mégis idegesen pattogtam és szipogtam.
-És miért félsz ennyire ha nem szoktál? - nézett rám érdeklődően azokkal a nagy barna szemeivel. Csodás bociszemeket meresztett rám, amikben ott csillogott a támogatás. Mintha ő tudna valamiről...
-Nem tudom. De te tudsz valamit - ráztam fenyegetőleg az ujjam és megindultam az immár az ágyamon ücsörgő fiú felé, aki hirtelen megszeppent. Hátrált a felsőtestével, mintha tehetne ellenem valamit. Egyre jobban az arcába másztam és dühödt, illetve kétségbeesett szemeket meresztettem rá, amik szerintem vörösek is lehettek. - Ödön! - ripakodtam rá mikor próbált hátrébb tolni. - Kérlek! - rimánkodtam miközben már-már patakokban könnyeztem. De nem sírtam, az nem én lennék.
Ha tud valamit, de nem mondja el, akkor az jó már nem nagyon lehet...
-Nem! Titok! Nagyon nem mondhatom el! Nem akarom, hogy szenvedj, de ezt most nem rontom el! - fakadt ki mikor nem bírta már tovább a könyörgésem.
-Nem hiszem el - ráztam a fejem. - Van a házban valaki rajtunk kívül? - szaladt ki a számon.
-Nincs - nyögte Ödön idegesen.
Bólintottam, majd a fürdőmbe sétáltam. Bezártam az ajtót és magasról tettem rá, hogy Ödön azt püföli éppen. Elővettem egy borotvapengét. A hideg futkosott rajtam és zsibbadt az alkarom. Nem tudtam megtenni. Lerogytam és talpra húztam a lábaimat. A térdemen pihentettem a fejem és hagytam magam mellett lógni a kezeimet. Mint egy marionett-bábu. Erre a hasonlatra kínos kuncogást hallattam, majd azon kezdtem gondolkodni, hogy mégis mit csinálhat Zayn? Miért tűnik el minden előzmény nélkül? Miért esik mindig nekem, majd állítja le magát? Döntsön már! Mit tegyek? Miért érzem így magam? Egyszerűen több a kérdés, mint annak az esélye, hogy erre valaha is választ kapjak. Remegve hullajtottam még pár könnyet, majd kislattyogtam a fürdőből.
-Jesszusom! Ugye nem..? - ordított fel az ujjaim közt forgatott penge látványától Domonkos, aki Ödön mellett ücsörgött.
-Nem - vágtam rá válaszomat azonnal és határozottan. - Csak elméletben, de ott milliónyiszor - meredten pásztáztam a szobámat, mintha bármi különös lenne benne.
-Ne aggódj, minden a legnagyobb rendben - mosolygott rám Ödön. Bátorító mosoly, de értelmetlen, ha ő maga is fél.
-Inkább alszok - mondtam az órára nézve, ami vészesen sok idő elteltét mutatta mióta bementem, és már éjjel volt.
-Itt leszünk - bólintottak, majd lementek a nappaliba, gondolom én. Bedőltem az ágyba és minden gondolatot még tízezerszer átrágva teljesen érzelemmentesen aludtam el, persze nehézkesen.
***
-Nikol! - ért egy fülsiketítő kiáltás mindennél váratlanabbul, amire kipatanttak a szemeim.
-Mi az? - nyögtem a hirtelen fénytől szinte vakon.
-Boldog szülinapot, Kicsim! - ugrott rám Malik. Felnyögtem a hirtelen súlyra ami rám nehezedett.
-Köszi - mosolyodtam el miközben próbáltam kiverni a fejemből a tegnapit. Felé fordultam, mire lecsapott az ajkaimra. Úgy csókolt, ahogy eddig még sosem. Mintha bátorítani és elbizonytalanítani szeretne egyszerre.
-Öltözz fel és gyere le - kacsintott, majd lemászott rólam és minden további nélkül távozott.
-Hábédé saját magamnak! Boldog 18. szülinapot, Hisztérika kisasszony! - morogtam az orrom alatt, majd a szekrényemhez vonszoltam magam és magamra kaptam pár jó meleg ruhadarabot, hiszen mindjárt karácsony! Jól próbáltam érezni magam, hátha minden kételyem elszáll.
Lementem a lépcsőn majd egy darabig egyenesen mentem, aztán lefordultam jobbra, az ebédlőbe. Hirtelen lufik és kis édességek tárultak elém. Meglátva engem a többiek mind felugrottak és felordítottak:
-Boldog szülinapot, Nikol! - Majd mind megölelgettek. Anyu is hazaért Izától, ő szorított magához elsőnek. Piros vigyora elárulta, hogy újra nem erősíti a szinglik táborát, majd mikor megölelt a fülembe súgta, újra jár Harry-vel. Jól megszorongattam támogatást sugározva irányába, és őszintén...nagyon örültem annak, hogy újra együtt vannak. Tökéletesen kiegészítik egymást, mint régebben Zayn és én.
-Harmadszorra is boldog szülinapot - jött közel az arcomhoz Zayn. Lehengerelt, mint mindig. Gyorsan és türelmetlenül csókoltam meg, amit kuncogva viszonzott.
-És most megyünk vásárolni! - rángatott ki a kezei közül Dalma. Röhögni kezdtünk, aztán a kezembe dobta valaki a kabátomat, azt hiszem Niall célzott olyan ügyesen, aztán Harry szó szerint kitolt az ajtón. Még mindenki kiabálva elköszönt mindenkitől, aztán Kati az alkaromnál fogva húzott maga után. Még nevetni is elfelejtettem ebben a nagy sietségben. Végül kiderült, hogy előbb elvisznek nagyiékhoz, és aztán megyünk vásárolni.
A csípős hidegtől pírbe borult az arcom és mégis lesápadtam, ahogy a többiek is. Hatalmas hókupacok mellett sétáltunk el, aminek a vége az lett, hogy a nagyiék háza elé érve hógolyózni kezdtünk. Mikor már mind átfagytunk szinte még hagytunk ott egy-két hóangyalt mindannyian, és becaplattunk a házba. Sáros lábnyomokat hagyott maga után a hóban a nagyimék kutyája, aki abban az évben lett ide hozva, amikor én születtem. Soha nem tágított mellőlem, de mostmár beteges és nagyon idős, bárhogy is számolom már 100felett van és neki van rám szüksége, nem fordítva. A meleget kiélvezve ültünk az ebédlőben miközben a nagyszüleim boldogan meséltek nekünk a kiskoromról, és hogy milyen gyorsan felnőtt nő lett belőlem. Azt mondták az ajándékomat már anyuval elküldték hozzánk, és remélik tetszeni fog. Nevetgélve nyugtattam meg őket, hogy még sosem csalódtam sem bennünk, sem az ajándékokban, amiket tőlük kaptam, kivéve persze hogy mindig túlzásokba esnek. Erre rácáfoltak, aztán kipateroltak minket, mondván nyomás szórni a pénzt.
Nevetgélve és beszélgetve próbáltuk sorra a ruhákat, és a lányok ellentmondást nem tűrően vettek meg nekem mindent, aminél csak egy picit is látszott rajtam, hogy tetszik. Jól éreztem velük magam, és sikerült kivernem a fejemből a tegnapi hisztimet.
Végül nagyjából öt óra vásárlással megelégedtek és elindultunk haza. Szinte repdestem a boldogságtól. Nevetgélve vettem észre, hogy nem haza megyünk.
-Most hová indultatok? - kérdeztem.
-Meglátod - kacsintott Piros.
-Jaj már... - sóhajtottam beleegyezőleg. - Már délután van és én reggel óta csak kapom a meglepetéseket - röhögtem hitetlenül, a többiek pedig bólogatva nevettek velem. Végül egy étteremnél mondhatni "befékeztek" (gyalog voltunk, de ezt muszáj így mondani, olyan nagy lendülettel álltak meg) és betoltak az ajtón.
-Kicsim - villantott Zayn egy féloldalas vigyort mikor szó szerint belé sikerült botlanom. Karácsonyi mintás pulcsiban volt és a haja oldalra volt fésülve. Egyszerűen behaltam a látványától.
-Zayn - vigyorodtam el. Magához húzott egy csókra majd elhúzódva tőlem levette rólam a kabátomat. Boldog voltam és feltétel nélküli szeretetet éreztem Zayn iránt. Mintha teljesen az ujja köré csavarna egy egyszerű mosolyával. Leültünk egy gyertyákkal díszített asztalhoz, majd nevetgélve konstantáltam, hogy Zayn már rendelt mindkettőnknek. Szórakozottan ettünk.
-Ugye nem történik az, ami a Night Changes videójában? - nevettem fel.
-Na... Ne gonoszkodj! - vágott be egy kiskutyapofit, majd nevetett velem.
Fizetett és távoztunk, immár esteledett. Az ujjaimra kulcsolta sajátjait, mire szinte elveszett az apró kezem az ő ujjai közt. Mosolyogva emeltem a pillantásom összekulcsolt kézfejeinkre, és azt éreztem, nem lehet semmi baj. A hajamba puszilt, mire a mosoly átment az arcomon vigyorba és kissé kirázott a hideg. Eszembe jutott az első csókunk. Az ágyamon ültünk, rajtam volt a bőrkabátja, kint zuhogott az eső... én húzódtam el tőle és aztán is ő küzdött értem egy év elteltével. Egy önző kis libának tituláltam magam a fejemben; akkor még nem tudtam, hogy mi is a helyzet.
Belépve a házba senkit sem láttam. Igazából még az orromat sem, olyan sötét volt. Hirtelen indult el zene és bújt elő rengeteg rég látott barátom. A családom, még külföldről is mindenki. Hitetlenül szorítottam rá Zayn kezére, majd felcsendült a meglepetés szó kiabált verziója. Kicsin múlt hogy nem bőgtem el magam. Persze hirtelen szégyelni kezdtem a tegnapi kirohanásomat, de úgy döntöttem, majd sajnálkozok máskor.
Megszorongattam a régi ismerősöket majd néha hagytam, hogy rávegyen egy-két személy hogy táncoljak. Nagyon jól éreztem magam, és nem győztem hálálkodni Zayn-nek. Ő csak vigyorogva hárított minden egyes hálálkodásomnál.
Már nem is lehettem volna boldogabb, amikor egy vetítő fénye keltette fel a figyelmem. Elindult egy videó. Egy szoba, egy ágy. Semmi más. Aztán megláttam, hogy egy bizonyos "Perrie♥" mappából való a fájl. Hirtelen remegtem meg a dátumot látva a jobb alsó sarokban, négy nappal ezelőtti. Aztán lefelé kalandozott a pillantásom és megláttam Zayn-t és az egyik rokonomat csókban összeforrni. Ismét a kivetítő képén akadt meg a szemem. Perrie és Zayn csókolózva botladoznak az ágy felé. Már szabadítják meg egymást a felső ruházattól. Hirtelen jutott el az agyamig, hogy ez nem egy álom. Hogy Zayn négy napja Londonban volt, szóval simán kavarhatott Perrie-vel. Ismét Petra és Zayn kötötték le a figyelmem. Még mindig nem vettek észre semmit. Hirtelen éreztem egy gombócot növekedni a torkomban. Reszkettem, remegtem, kivert a víz... Hitetlenül ácsorogtam még mindig egyhelyben, amikor Domonkos elrántotta Zayn-t Petra mellől. Malik szétnézett, majd meglátta, hogy végig megvilágított állapotban voltak. Utána felfedezte a dübörgő zene mellett a sóhajokat, amik a videóból származtak. Elnyíltak a szemei, majd rám emelte riadt tekintetét. Kibuggyant az első csepp könnyem. Hirtelen indultak meg az arcélem mentén a krokodilkönnyek, én meg megrázva a fejemet áttörtem a tömegen és szemmel tartva Zayn-t indultam meg a szobánk felé. Oda többször már ne jöjjön be!
Ott lökdöste a népet és rohant utánam, de még az orra előtt sikerült bezárnom a szoba ajtaját. Megfordulva rózsaszirmokat és égő gyertyákat láttam. Félhomály, pokrócok, bonbonok... Ezek után még képes lett volna annyira a bizalmamba férkőzni, hogy ő legyen az első?
Bőgve csúsztam le az ajtó mentén. Én igazán szerettem őt. Vajon ő szeretett engem? Elővettem a pengét, majd mély sebeket ejtve a bal alkaromon próbáltam kikapcsolni agyam azon felét, amely azt hajtogatta, megmondtam. Igazából teljesen ki akartam kapcsolni az agyam. Bőgtem, bőgtem, és bőgtem. Hirtelen egy vágásnál egy fájdalmas nyögés szaladt ki a számon és lenézve nagyon mély sebre sikeredett. Még egy dolog jutott eszembe mielőtt teljesen kimúlt minden érzékszervem;
Vajon mióta szédített engem? Azóta az esős nap óta...?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése