13. rész

Nem is történt másképp. Csillag közeledett, én meg nem hátráltam. Nem a becsületem védtem, csak meg akartam neki mutatni, hogy velem ne packázzon. 

12. rész

Megcsókolt. Élveztem én...csak...ott volt az egész osztályom...és...hát...nah, jó, kimondom: utálják a 1D-t, meg a szokásos meleg-téma, de még csak nem is azzal volt a bajom, hogy rám fognak szállni. 

Osztálytársak

Ők Nikol osztálytársai:

11. rész

-És mi lenne az?

10. rész

Futás hangja szakította meg a jóleső csendet, ami nagyon zavart. Hirtelen valaki elkapott, majd a földre vágódtunk. Miután még pár métert "repültünk", megláttam támadómat.

9. rész

Úgy kellett vennem az újságokat, hogy nem néztem rá a címlapjukra, inkább elolvastam a rövid tartalmat, hogy véletlenül se lássam a fiúk arcát, ne olvassak róluk híreket. Bármennyire nehéz egy év volt ez, már jobban vagyok. Vagyis voltam, ameddig ki nem nyitottam a szemeimet.

8. rész

 ~Nikol szemszöge, 1 év múlva~

Nos, ez a nap is eljött. Eljött az a nap, amikor Piros nem mozdul mellőlem, mert tudja, hogy fáj. Azóta nem mentem be a kávézóba, még Katicáékkal sem. Megértették, ezért kerestek egy új törzshelyet. Pillanatnyilag is Magyarkanizsa lakóinak idegeire mentünk. A parkban játszottuk az eszünkek. Pirost is befogadták, mert teljesen olyan, mint én. Piros, én és ők. Egyformák. Együtt, talán örökké...

7. rész

Összeestem, de olyan gyorsan pattantam fel, hogy még én is megirigyeltem magam. Kifutottam a dombra, ahol ilyenkor nem jár-kel egy lélek sem. Felhívtam Pirost:

-Szia Nik! - mindig vidám hangja most nem segített.

6. rész

Pezz! Idejött. Ez nem lehet igaz! - a gondolattól a falra másztam, de addig nem hittem magamnak, ameddig fel nem oltottam a villanyt. Ahogy odébb sétáltam, félve nyúltam a kapcsolóhoz.

5. rész

~Nikol szemszöge~

Felszabadultan hagytam el a termet, majd bújtam az autó védelmező alakjába. Egész végig Zayn-en gondolkodtam, ami semmiképp nem tett jót. Dűlőre jutottam: