4. rész

-Meg. Méghozzá azt, hogy van Perrien kívül más is, akivel vonzódunk egymáshoz. megcsókoltalak, mert úgy éreztem, hogy ezt kellett tennem. Vigyázni szeretnék arra az ártatlan pofidra - féloldalasan vigyorog rám.

-Miért akarsz rám vigyázni? Szinte egy erődítményben lakok és... - nem hagyta, hogy befejezzem. Újra megcsókolt, amit én már végképp nem értettem.
-Hagyd, hogy megmagyarázzam - ajkai ismét szólásra nyíltak miközben enyémeket súrolták. Anya volt a megmentőm.
-Nikol! Készülődj! Indulunk - hálásabb nem is lehettem volna, mint akkor. 
Magyari Lóri 'bácsi' előadása húzott ki a csávából. Ugyan nekem "kicsit" sok benne a kereszténység, most kivételesen örültem neki.
-Zayn, bocs, de nekem mennem kell. Talán majd máskor megbeszéljük - arcáról vágyakozó fájdalom tükröződött, és bennem is az harcolt a maradásért. 
Kiment a szobámból, én meg erősen küzdöttem, hogy képes legyek levenni a bőrkabátját. Miután ez nagyon nehezen sikerült, átöltöztem. Még mindig mintha az illata vett volna körbe, de csak a pokrócot lengte be a bódító hatású deo és bőr meg mosószer keverék.
                                  ~30 perccel később~
Bementünk a helyszínre, ahol a bemutatót tartó, harmincas évei végét taposó férfi megszólított.
-Nikol! De régen láttalak utoljára. Milyen szép hullámos most a hajad! - már akkor tudtam, hogy minden rosszul fog elsülni. Méghozzá abból, hogy Zayn túrta szét így a hajam én meg nem fésültem ki újra. 
Nekem lett igazam. Minden mondatban találtam valamit, ami Malikra emlékeztetett. Kicsit nagyon beindult a fantáziam, ráadásul egy templomban(!).

~Zayn szemszöge~

Nagyon örültem, amikor megláttam egy lányt az utcán. Hát még amikor kiderült, hogy beszél angolul! Hamar ráeszméltem, hogy ő az a lány a kávézóból és a buszról. 
Remegett és vacogott, de segített nekünk. Ráadtam a bőrkabátom, mert nagyon rossz volt őt így látni. Bárkit rossz így látni. Örültem, hogy bekísér minket, mert így a nyelvvel és semmi egyébbel nem lehetett problémánk. Aztán kiderült, hogy ő Nikol. Illik rá ez a név.
Louis üldözni kezdte szegény lányt, aki megnyerte a macska-egér küzdelmet. Ahogy lejött a lépcsőn, megakadt rajta a szemem. Azt sem tudom, hogy hogyan kerültem oda, de azért fairnek éreztem, hogy tudja, Louis keresi. 
Egy idő után nagyon fehér lett, amit nem értettem. Az ölembe kaptam, és hirtelen volt olyan jó érzés, mint Perriet ölelni. Ugyan szépen elszóltam magam, ő megértő volt. Nem tudom mi ütött belém, de közeledni kezdtem felé. Nem álltam meg amikor felemlítette Perriet, mert abban a pillanatban Pezz érdekelt a legkevésbé. 
Ajkaink harcoltak egymás ellen, amit nem tudok szavakba önteni. Sajnáltam őt, mert szépen összezavartam, de aztán mindketten kaptunk időt. Időt, ami alatt ezen fogunk rágódni.